HAJDÚSZOBOSZLÓ
Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentől 20 kilométernyire délnyugaton.
Határában három tájegység érintkezik egymással: észak-északkeletről a Hajdúhát, észak-északnyugatról a Hortobágy és délről a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke.
Ez az a táj, "ahol az ég a földdel összeér", nem egyhangú síkság a vadregényes hegyekhez szokott utazónak sem, hisz itt-ott élénkítik a Tisza elhagyott medrei a nádasokkal, vadmadarak ezreivel, erdős ligetekkel. A határ a híres puszta, a "dicső rónaság". Hortobágy felé kissé lejt, a tengerszint feletti magassága alig 100-110 méter.
Szinte az egész üdülési szezont átfogó rendezvénysorozat
a Hajdúszoboszlói Nyár, amelynek keretében egymást érik
a színházi előadások, a népzenei és folklórprogramok, kirakodóvásárok.
Augusztus első hétvégéje a szokásos idopontja
a Hajdúszoboszlói Lovas Napoknak, amely jó alkalom a helyi lovas
hagyományok felelevenítésére, ápolására - helyszíne a repülőtér.
Élő népművészetnek ad otthont az ún. Fazekas-ház, amely
a nádudvari fekete kerámia mesterének, Fazekas Istvánnak
a műhelye és otthona. A magángyűjtemény bejelentéssel látogatható.
Hajdúszoboszlóról bővebben: www.hajduszoboszlo.hu
|
|
|
Lepje meg szeretteit
egy utazással Hajdúszoboszlóra,
az Incike Apartmanba!
|
|